Idős nénitől rabolt

2016. 03. 20., v - 04:55
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt napon belül beazonosították és elfogták a kecskeméti rendőrök azt a 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy 86 éves asszony házába, bántalmazta őt és elvette az értékeit.

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen elkövető 2016. március 14-e reggelére betört egy 86 éves kecskeméti asszony házába, ahol értékek után kezdett kutatni. Az ott lakó néni a szokatlan hangokra felébredt és megzavarta a tettest, aki fellökte és bántalmazta őt. Ezt követően a férfi élelmiszereket és egyéb használati tárgyakat vett magához és azokkal együtt elmenekült.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást. A beszerzett információk alapján a nyomozók rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt. Mivel K. Roland ismeretlen helyen tartózkodott, ezért elfogatóparancsot bocsátottak ki vele szemben. A körözött férfit 2016. március 19-én 3 óra 35 perckor Kecskeméten elfogták a járőrök és előállították a rendőrkapitányságra.

 

A 21 éves helyi lakost gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.