Idős emberekre tört rá Vásárosnaményban

2014. 01. 10., p - 08:27
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyorsan elfogták a baltás rablót. (videóval az előállításról)

2014. január 9-én 0 óra után néhány perccel telefonált a 112-es segélyhívó számra egy kétségbeesett asszony Vásárosnaményból, mert egy ismeretlen férfi tört be házukba. A 61 éves nőn kívül 87 éves apósa tartózkodott otthon. A támadó egy ott talált baltával a kezében először az ágyban fekvő bácsitól követelt pénzt, majd a másik hálószobába zárkózott rémült nőre próbálta rátörni az ajtót. Az elkövető végül elmenekült, csak a baltát és némi kávét tudott elvinni.

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság rendőrei perceken belül a helyszínre értek, és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának munkatársaival közösen forró nyomon kezdték meg az elkövető keresését.

A menekülő férfi úgy gondolhatta, hogy még kevés a zsákmánya, esetleg elrejtőzni próbált, mert egy közeli ház pincéjének is felfeszítette az ajtaját. Ekkorra azonban már a nyomában voltak; a hajszába közben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Kölcsei és Beregsurányi Határrendészeti Kirendeltségei is bekapcsolódtak Rénóval, a nyomkövető kutyával és hőkamerával. A megzavart elkövető a pincében talált láncfűrészt és italokat menet közben eldobálta, a kerítést átugorva tovább futott, az egyenruhások azonban elfogták és megbilincselték.

A 49 éves T. Zoltán aranyosapáti lakost a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság rablás, magánlaksértés és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával őrizetbe vette és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.