Húsba vágó történet - videóval

2014. 08. 27., sze - 11:19
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hentesáruval üzletelt az esztergomi cég, de a beszállítóknak nem fizetett.

Üzletszerűen elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 31 éves monorierdei E. Norbert, a 46 éves piliscsévi K. Zoltán és a 42 éves piliscsévi C. József ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak több tízmillió forinttal károsítottak meg szlovák cégeket úgy, hogy az általuk megrendelt és Magyarországon továbbértékesített tőkehús ellenértékét nem fizették ki a szlovák beszállítóknak. A 31 éves E. Norbertet 2014. május 14-én hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók, majd 2014. augusztus 13-án K. Zoltánnál és C. Józsefnél is házkutatást tartottak.

 

A C. József otthonában történt házkutatással egy időben megjelentek az ÉGÁZ-DÉGÁZ és a NAV munkatársai is. Őket a rendőrök értesítették, miután kiderült, a gyanúsított szabálytalanul vételezi a gázt. Az előkertből indulva, a vezetékeket követve egy földalatti üzemanyagtöltő állomást találtak. A gyanúsított ide vezette a gázt, ahol cseppfolyósította. Az illegális gázkút felszámolásában a rendőrség a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság segítségét kérte, akik intézkedtek a gáztartályok elszállítására és szabályos tárolására.

 

C. Józsefet és K. Zoltánt a rendőrség őrizetbe vette, kezdeményezésre az Esztergomi Járásbíróság 2014. augusztus 15-én elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. E. Norbert az ellene folyó büntetőeljárás során szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Családi biznisz

Bűnszövetségben árulta a kristályt apa és fia. A hónapok óta tartó nyomozás eredményeként a korábban már letartóztatott apa mellett most a fiát és a bűnbanda harmadik tagját is őrizetbe vették a rendőrök.

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.