Három hét, négy pénzintézet - videóval

2016. 07. 26., k - 15:43
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a nőt, aki több helyi pénzintézetet fenyegetett meg, hogy ott bomba fog robbanni.

A Miskolci Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást K-né K. M. 36 éves szikszói lakossal szemben.

A gyanúsított 2016. július 14-e és 2016. július 25-e között három miskolci és egy vidéki pénzintézet vonatkozásában telefonált be a rendőrség 112-es központi segélyhívó telefonszámára, majd közölte, hogy az általa megjelölt helyen bomba fog robbanni.

A rendőrség munkatársai minden alkalommal kellő körültekintéssel ellenőrizték a telefonáló által megjelölt pénzintézetet, azonban sehol nem találtak semmiféle gyanús csomagot.

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók azonosították és 2016. július 25-én az esti órákban elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható asszonyt.

A gyanúsított részletes beismerő vallomást tett kihallgatása során, továbbá elmondta azt is, hogy 2015 évben további négy budapesti pénzintézet sérelmére is elkövetett hasonló bűncselekményeket.

K-né K. M-t a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette és a nyomozók előterjesztéssel élnek előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.