Három fiatalt vertek meg Zalaegerszegen
Egy 15, egy 16 és egy 21 éves fiút csoportos garázdasággal gyanúsítanak a rendőrök.
A gyanú szerint 2014. augusztus 9-én a kora hajnali órákban négy fiatalember keveredett három helyi férfival szóváltásba egy zalaegerszegi szórakozó helyen, ami végül tettlegességig fajult. A rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi és eddig még ismeretlen társuk egy 18 és két 19 éves fiatalt többször megütött és meg is rúgott, majd távoztak a helyszínről.
A nyomozók néhány óra elteltével két fiatalt elfogtak, majd gyanúsítottként hallgatták őket ki, akik a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését tagadták. Harmadik társuk önként jelentkezett a rendőrségen.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a két fiatalkorú, valamint a 21 éves F. Attila ellen. Negyedik társukat a rendőrök jelentős erők bevonásával keresik.