Három egri lakás tárolóját törte fel

2015. 12. 10., cs - 08:49
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy 21 éves egerbaktai férfitől lefoglalták az eltulajdonított tárgyakat, melyeket a sértett visszakapott.

Az Egri Rendőrkapitányság lopás bűntett és lopás vétség kísérlet elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást P. Bertalan egerbaktai lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 21 éves férfi 2015. október 17-én 19 óra 30 perc és 2015. október 18-án 13 óra 20 perc közötti időben felfeszítette egy egri Maklári úti társasház három tárolójának ajtaját, majd az egyik helyiségből szintetizátort, erősítőket, hangfalat, mikrofonokat és azokhoz tartozó vezetékeket tulajdonított el.

A nyomozás során a rendőrök azonosították P. Bertalant, akit a napokban gyanúsítottként hallgattak ki az Egri Rendőrkapitányságon. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozók lefoglalták az eltulajdonított tárgyak jelentős részét, melyeket a sértettnek 2015. december 9-én visszaadtak.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.