Ha ló nincs, jó a szamár is

2015. 05. 20., sze - 09:22
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megették volna a csacsit, de még feldarabolni csak részben maradt idejük.

Szamarat lopott M. János Lászlóné, Sz. Ferenc, V. Sándor és J. József 2015. május 9-én Tatabányán. A négylábút tatabányai háza elé kötötte ki gazdája aznap, hogy Doma friss füvet ehessen. A két férfi kihasználta, hogy a sértett nem tartózkodik csacsija közelében és leszúrta az állatot. A szamarat, két társuk segítségével, M. János Lászlóné házába vitték, ahol feldarabolták. A hús egy részét a hűtőbe tették, amit az asszony lakásában tartott házkutatáson a tatabánya nyomozók találtak meg a bűncselekményt követő napon. Az 53 éves M. János Lászlóné és az 59 éves Sz. Ferenc ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség 2015. május 10-én, de gyanúsítotti kihallgatásán mindketten tagadták a szamárlopást. Állításuk szerint még csak sejtelmük sem volt arról, hogy kerülhetett a négylábú M. János Lászlóné frizsiderébe feldarabolt állapotban.

 

Két társukat két nappal később állították elő a rendőrök. A 25 éves V. Sándor és a 42 éves J. József gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. V. Sándor emellett elmondta a nyomozóknak, hogy J. Józseffel 2015. május 8-án két hétvégi házba is betörtek. Az egyikből nem vittek el semmit, a másikból azonban a tulajdonos pénztárcájával és irataival távoztak. V. Sándort és J. Józsefet a szamárlopás mellett további egy rendbeli lopás vétség és egy rendbeli egy rendbeli lopás vétség kísérlete elkövetésével gyanúsítja a rendőrség. Őket gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vette a Tatabányai Rendőrkapitányság, kezdeményezésére pedig a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. M. János Lászlóné és Sz. Ferenc az ellenük folyó büntetőeljárás ideje alatt szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.