Garázdaság miatt került előzetesbe

2016. 09. 26., h - 09:29
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy söröző udvarán lőtt rá vitapartnerére a 44 éves gyanúsított.

Garázdaság bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya R. László 44 éves budapesti lakos ellen.

 

A férfi a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. szeptember 16-án a késő esti órákban keveredett szóváltásba a sértettel egy dunaharaszti söröző udvarán. A vita közben R. László egy eddig ismeretlen típusú fegyverrel vagy annak utánzatával többször vitapartnerére lőtt, aki ennek következtében megsérült. Ezt követően a gyanúsított elhagyta a helyszínt.

 

A szigetszentmiklósi nyomozók az eljárás során beszerzett adatok alapján 2016. szeptember 23-án a délutáni órákban Budapesten fogták el a 44 éves férfit. Előállították a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.  Mivel a vele szemben - az előállítását követően - alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, így kábítószer birtoklása miatt is felelnie kell.

 

Az illetékes bíróság 2016. szeptember 25-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

 



Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.