Garázdaság miatt indult ellene eljárás

2016. 01. 03., v - 08:02
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Szilveszteri szórakozásból lett garázdaság.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást K. Patrik 36 éves szlovák állampolgárral szemben.

A jelenlegi adatok szerint a férfi Budapesten az V., Váci utcában szórakozott szilveszter éjjelén, amikor 1 óra 30 perc körüli időben bement egy, az utcában található hotelbe és onnan pezsgőspoharat szeretett volna kérni. A hotel személyzete nem tudott poharat adni, amit a férfi sérelmezett, ezért hangosan szidalmazta a hotel személyzetét és a társaságában lévő, őt csitítani próbáló barátnőjét egyszer meg is ütötte.

A kiérkező rendőrök a gyanúsítottat elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.
Vele szemben a további eljárást – gyorsított eljárás keretén belül - a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.