Fürdőruhás fotózást hirdetett

2014. 05. 05., h - 10:33
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Bódító hatású szert kevert a sértett italába, a rendőrök elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást W. Csaba 29 éves tatai lakos ellen.

A férfit 2014. április 29-én 18 óra 15 perc körüli időben -közúti ellenőrzés során- meg akarták állítani a rendőrök a Budapest XIV., Csömöri úton, azonban ő a rendőri felszólításnak nem tett eleget és elhajtott gépkocsijával. Az egyenruhások a jobbkormányos járművet vezető férfit kilométerekkel később akkor érték utol, amikor balesetet okozott.

A gépkocsiban tartózkodó két férfi el akart menekülni a helyszínről, azonban a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozóinak segítségével elfogták őket.

Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy a járművezető azonos azzal a W. Csabával, aki egy internetes portálon hirdetést adott fel, amelyben fürdőruhás reklámfotózást vállalt. Egy lány jelentkezett a hirdetőnél és 2014. április 26-án találkoztak egy Budapest XV. kerületi bevásárlóközpont parkolójában, majd egy ingatlanba mentek, amit a férfi pár órára bérelt ki. A nőt többször itallal kínálta, amelybe bódító hatású szert kevert, majd a kábult fiatalt budai lakásába vitte át. A sértett bódult állapotát kihasználta, szexuális szerepjátékokra kényszerítette és többször bántalmazta.

W. Csabát a rendőrök -balesete után- őrizetbe vették. Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le, az illetékes bíróság 2014. május 2-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.