Fogva tartotta volt barátnőjét

2014. 08. 12., k - 08:32
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Volt barátja ragaszkodott a sértetthez olyannyira, hogy még a lakásába is bezárta.

Több mint egy nappal a bűncselekmény elkövetése után 2014. augusztus 11-én délután feljelentést tett volt barátja ellen egy tatabányai nő. Állítása szerint a 28 éves Sz. Zoltán 2014. augusztus 9-én éjszaka ütötte, verte őt, majd bezárta lakásába és órákon át fogva tartotta. A gyanúsított másnap hajnalban a sértett könyörgésére kinyitotta a bejárati ajtót és elengedte egykori kedvesét. A tatabányai rendőrök, miután tudomást szereztek az esetről, elfogták Sz. Zoltánt. Munkahelyéről állították elő az egyenruhások 2014. augusztus 11-én. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte, hogy bántalmazta a sértettet, de állítása szerint a pofonok azért csattantak el, hogy lenyugtassa a dührohamot kapott asszonyt. Tagadta azt is, hogy a nőt akarata ellenére citálta otthonába, szerinte a sértett önszántából lépett be lakása ajtaján és onnan bármikor szabadon távozhatott volna. A Tatabánya Rendőrkapitányság Sz. Zoltánt súlyos testi sértés bűntett kísérlet és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.