Fényképészeti nagyítóval tombolt az utcán a komlói férfi

2014. 07. 13., v - 08:44
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szemetes konténerekhez és a földhöz csapdosta, miközben ordibált.

A nyomozás során megállapított adatok szerint egy 43 éves komlói férfi a kocsmából hazafelé 2014. május 20-án este Komlón a Berek utcában egy kuka mellé kihelyezett fényképészeti nagyítógépet felvett, azt a fém szemeteshez többször nekivágta, több alkalommal a földhöz csapkodta, miközben hangosan káromkodott. Előállítását követően a férfit a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, kihallgatásakor beismerő vallomást tett. Ellene - szabadlábon hagyása mellett - garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Komlói Rendőrkapitányság folytatta le a nyomozást. 

A büntetőeljárást a nyomozók 2014. július 9-én vádemelési javaslattal befejezték, majd a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek megküldték. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.