Felismerte

2015. 12. 31., cs - 07:50
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított nem tagadta, hogy ő szerepel a nyomozónő által látott kamerafelvételen.

Idézésre jelent meg az Esztergomi Rendőrkapitányságon J. Józsefné 2015. december 30-án, aki ellen üzletszerűen elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség. Az ügyét vizsgáló nyomozónő akart feltenni neki további kérdéseket a 2015 nyarán, általa elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban, végül az 53 éves asszonyt újabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg a rendőr.

 

J. Józsefné először 2015. december 2-án járt az Esztergomi Rendőrkapitányságon. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte, hogy ő tulajdonította el egy helyi iskola 20 diákjának készpénzét. A nő az intézményben takarított, így szabad bejárása volt a tantermekbe. Amikor a fiatalok épp máshol tartózkodtak, táskájukból elemelte pénzüket. Kiderült, hogy a gyanúsított hasonlóan cselekedett egy helyi élelmiszerüzletben is 2015. december 21-én. Akkor egy másik vásároló pénztárcáját tulajdonította el. J. Józsefné a sértett figyelmetlenségét használta ki. Miközben az asszony a pénztárnál a megvásárolt termékeket pakolta a kosarába, pénztárcáját maga mellé helyezte a pultra. A gyanúsított egy mozdulattal eltette a bukszát, majd távozott a boltból. Tettét rögzítette az üzlet biztonsági kamerája, amelyet Farkas Klaudia r. főhadnagy is látott korábban. Azonnal tudta, hogy a hozzá, folytatólagos gyanúsítotti kihallgatásra érkezett asszony szerepel a felvételen, amellyel aznap szembesítette is őt.

 

J. Józsefné elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy a pénztárcából csak a készpénzt tartotta meg, az iratokat eldobta. A gyanúsított ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított újabb büntetőeljárást a rendőrség.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.