Feladta magát a Ráday utcai késelő

2015. 11. 11., sze - 12:35
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A 17 éves fiú többször megszúrt egy férfit Ferencvárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 17 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a fiú 2015. november 8-án a hajnali órákban a Budapest IX. kerületben előzetes szóváltást követően dulakodott egy férfival. A fiatalkorú gyanúsított elővett egy kést és megfenyegette a sértettet, majd távozott a helyszínről. A sértett azonban utánament. A fiú ezidáig tisztázatlan körülmények között többször megszúrta a férfit a Budapest IX., Ráday utcában, majd elmenekült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az akkor még ismeretlen tettest az országos és helyi média segítségével kereste. Ennek köszönhetően a rendőrök beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiatalkorú személyt.

A fiú édesanyjának lakásán tartott házkutatás során a nyomozók megtalálták és lefoglalták a súlyos testi sértés bűntett elkövetésekor viselt ruhadarabokat, valamint az elkövetés eszközét.

Országos elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene, amelynek hatására a 17 éves, budapesti fiú 2015. november 10-én 9 óra 50 perckor feladta magát a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányságán. A fiút a ferencvárosi rendőrök gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették.

Vele szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.