Fegyverrel akarta közösülésre kényszeríteni

2014. 10. 13., h - 12:59
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök elfogták azt a 64 éves férfit, aki fegyverrel vagy annak utánzatával akart szexuális cselekményre kényszeríteni egy nőt Dabason.

A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított szexuális erőszak bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. András 64 éves bugyi lakos ellen.  

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. október 12-én 10 óra körüli időben kitalált indokkal csalta egy dabasi tanyára nő ismerősét, akinek a lakóházban egyértelműen a tudomására hozta, hogy közösülni szeretne vele. A nő ezt megtagadta, ezért L. András elővett egy fegyvert vagy annak utánzatát és azzal fenyegetőzött, hogy lábon lövi, ha kérésének nem tesz eleget. A nő megpróbált elmenekülni az ingatlanból, azonban a gyanúsított ezt megakadályozta és dulakodni kezdtek. A sértett ki tudta magát szabadítani és kifutott a házból. Mikor kiért az udvarra, akkor a 64 éves férfi a sértett irányába leadott egy lövést. Személyi sérülés nem történt, a nő a közeli erdőben elbújt és értesítette a rendőrséget.

A bejelentést követően - rövid időn belül - a dabasi rendőrök L. Andrást otthonában elfogták és előállítottak, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. A rendőrök a gyanúsítottnál tartott házkutatás során két fegyvert vagy annak utánzatát találták meg, melyeket lefoglaltak.

A férfi ellen a további eljárást – őrizetbe vétele mellett – szakértők bevonásával a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.