Éppen kábítószert szüretelt

2013. 06. 20., cs - 07:17
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A "termést" szüretelte tiszaalpári lakóhelye közelében, amikor elfogták a rendőrök.

Lakóhelyétől, egy tiszaalpári tanyától kb. 300 méterre lévő területen fogták el 2013. június 19-én a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozói azt a férfit, aki a hajnali órákban gyűjtötte be az általa termesztett kannabisz növényeket. Zs. Róbert a tanyát bérelte, a tulajdonos nem tudott arról, hogy a tanyája közelében a férfi kábítószert nevelt, ápolt. A tanyán a helyszíni szemle alkalmával a termesztéshez szükséges növényvédő szereket és táptalajt, földet is találtak a rendőrök. A 8x20 méter nagyságú földterületen összesen 254 tő, kb. 80–100 centiméter magasságú kannabisz növény volt. A növényi egyedeket és a termesztéshez használt felszerelést a rendőrség lefoglalta. A helyszínre érkezett botanikus szakértő előzetes véleménye alapján a kábítószer értéke kb. 90 millió forint.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított nyomozást Zs. Róbert 47 éves tiszaalpári lakos ellen visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfit őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.