Emberöléssel gyanúsítanak egy nagykanizsai férfit (fotókkal)

2014. 07. 02., sze - 14:07
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 24 éves fiatalember rettegésben tartotta az egész családját.

Tavaly ősszel a szomszédjai holtan találtak egy 48 éves nagykanizsai nőt otthonában. A holttest állapota miatt a szakértők akkor kizárták a bűncselekmény gyanúját, ezért a Nagykanizsai Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálta az esetet. A szakértők azt állapították meg, hogy az asszony 2013 augusztus vége és szeptember eleje között halt meg.

A nagykanizsai kórház ügyeletes orvosa 2014. június 12-én értesítette a rendőröket, hogy egy súlyosan sérült 58 éves férfit láttak el, akinek a sérülései bántalmazásból származhatnak. A nyomozás során kiderült, hogy a férfit 24 éves nevelt unokája verte meg, és a gyanú szerint idős nagymamáját szexuálisan zaklatta. A zalai rendőrök ekkor hozták összefüggésbe a fiatalembert a 2013-as nagykanizsai nő halálával, mert kiderült, hogy korábban dolgozott az asszonynál.

A férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerte, hogy 2013 nyarán megfojtotta és megerőszakolta 48 éves ismerősét, továbbá azt is bevallotta a kihallgatásán, hogy bántalmazta nagyszüleit, azonban a nagymamája sérelmére elkövetett szexuális erőszakot tagadta.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Vizsgálati Alosztálya emberölés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. Ferenc Tamás nagykanizsai lakos ellen, akit a rendőrök őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A Zalaegerszegi Járásbíróság a férfit 2014. június 21-én előzetes letartóztatásba helyezte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.