Emberölés Nagybajomban

2013. 11. 15., p - 11:46
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy nap alatt azonosították a nagybajomi emberölés gyanúsítottját.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2013. november 13-án nagybajomi otthonában bántalmazás áldozata lett egy fiatal nő, aki a helyszínen életét vesztette.

A rendőrség haladéktalanul,  jelentős erők bevonásával - megkezdte a helyszíni szemlét, adatgyűjtést, tanúkihallgatásokat az elkövető azonosítása és elfogása érdekében. Az eljárás során a nyomozók látókörébe került egy 23 éves helyi nő, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a nő ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. M.K-t gyanúsítottként hallgatták ki - őrizetbe vétele mellett -  kezdeményezték előzetes letartóztatását.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.