Emberölés miatt nyomoz a rendőrség

2014. 09. 13., szo - 22:07
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Feltehetően bűncselekmény áldozata lett egy 47 éves nő Budapesten.

A rendőrségre 2014. szeptember 12-én 20 óra 30 perckor érkezett bejelentés, amely szerint egy Budapest XIV., Kalapács utcában található társasház lakásában holtan találtak egy 47 éves nőt. A nyomozás jelenlegi adatai szerint az asszony bűncselekmény áldozata lett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.