Emberölés miatt kell felelnie

2015. 12. 19., szo - 08:20
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 36 éves budapesti férfi ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. december 18-án 15 óra 31 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Budapesten a XIII., Váci úton egy társasház egyik lakásában az ott tartózkodó felek összeverekedtek, melynek következtében az egyik fél elhunyt.

A bevezetett nyomozati cselekmények, illetve a széles körű adatgyűjtés eredményeként beazonosításra került a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható M. Zsolt, akit a rendőrök még aznap 22 óra 15 perckor Budapesten a XIII. kerületben elfogtak, előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését részben beismerte.

A további eljárást M. Zsolttal szemben – őrizetbe vétele mellett – a BRFK Életvédelmi Osztály folytatja le, egyúttal kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!