Emberölés Debrecenben

2014. 07. 21., h - 19:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Debrecenben, egy társasházi lakásban egy 22 éves férfi holttestét találták meg. Az áldozat halálát az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta.

Debrecen belterületén 2014. július 21-én 17 óra körüli időben egy társasház egyik lakásában találtak rá egy 22 éves férfi holttestére. A sértett halálát az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta. A rendőrök haladéktalanul megkezdték a helyszíni szemlét és az adatgyűjtést az elkövető azonosítása és felkutatása érdekében.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!