Emberölés a fővárosban

2015. 02. 18., sze - 07:20
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Száznál is több késszúrással végzett feleségével fővárosi otthonukban a férj.

A gyanú szerint 2015. február 11-én délután egy Budapest VIII. kerületi társasházban P. Henrik – állítása szerint – megelégelte azt, ahogy felesége beszélt és viselkedett vele. Az 57 éves férfi aznap délután úgy döntött, hogy egy konyhakést vesz magához és a kanapén fekvő nején elégtételt vesz.

A nő belehalt a férfi által okozott szúrt és vágott sérülésekbe, melyek egész testét érték.
A társasház lakóinak két nappal később feltűnt, hogy a népszerű közösségi oldalon aktív életet élő nő hirtelen eltűnt. A szomszédok a férjnél érdeklődtek, aki a nő betegségével indokolta az általuk tapasztaltakat.
A lakók felajánlották, hogy meglátogatják az asszonyt, de ennek P. Henrik láthatóan nem örült és senkit sem engedett be otthonába.
A szomszédok ekkor, 2015. február 13-án a rendőrség segítségét kérték.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságának kiérkező járőrei a lakásba bejutottak, ahol megtalálták a nő holttestét. A férj, aki korábban a kopogásra nem nyitott ajtót, szintén az ingatlanban volt. A rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt P. Henriket elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.
Az 57 éves férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, amely során a bűncselekmény elkövetését elismerte.
A férfivel szemben emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást – őrizetbe vétele mellett – a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2015. február 16-án elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.