Eltette a pénztárcát

2016. 10. 03., h - 09:25
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri rendőrök elfogták az eladót.

Egy mátraderecskei nő tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, miszerint 2016. október 2-án egy egri üzletben felejtette pénztárcáját, benne irataival és készpénzével.

A nő - miután észlelte a tárcája hiányát - visszament az üzletbe, ahol az eladó elmondta neki, hogy már jött érte egy másik személy, akinek visszaadta.

Az időközben a helyszínre érkező rendőrök az eladó táskájában megtalálták a sértett bankkártyáját és készpénzét, továbbá az üzlet egyik polcán a tárcát is.

Az egyenruhások a 47 éves mezőkövesdi nőt előállították az Egri Rendőrkapitányságra, ahol ellene lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.