Elszabadultak az indulatok Kutason

2014. 07. 22., k - 11:20
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több kutasi lakos is kölcsönösen bántalmazta egymást, melynek tragikus vége lett.

Kutason a Szabadság utcában 2014. július 21-én 17 óra körüli időben – a rendelkezésre álló információk alapján - több személy között szóváltás alakult ki, ami a későbbiek során tettlegességig fajult. A két csoport tagjai kölcsönösen bántalmazni kezdték egymást botokkal, kövekkel, vascsövekkel felfegyverkezve. A csoportos bántalmazásnak tragikus vége lett, amikor egy, a garázdaság helyszínén tartózkodó 30 hetes terhes kismamát megrúgtak, aki életveszélyes állapotba került, életét csak az orvosi beavatkozás tudta megmenteni, magzata életét vesztette.

A helyszínről a rendőrök több személyt is előállítottak a Nagyatádi Rendőrkapitányságra. A kutasi férfiakat, a 19 éves B. Zsoltot, a 20 éves B. Sándort és B. Sándort, a 23 éves B. Jánost, a 29 éves B. Jánost, a 32 éves B. Ferencet, a 34 éves B. Józsefet és a 44 éves B. Sándort – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Ellenük csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a Nagyatádi Rendőrkapitányságon.

Az időközben felmerült elsődleges információk alapján a kismamát egy 16 éves fiú bántalmazta, akit gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatást. Ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.