Előzetesben a kábítószer-termesztő

2016. 10. 09., v - 08:22
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 43 éves osztrák állampolgárnak, aki Fertőszentmiklós és Hegykő külterületén termesztett kábítószergyanús növényeket.

Mint arról korábban hírt adtunk, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást R. Roland 43 éves osztrák állampolgár ellen.

A soproni nyomozók lakossági bejelentést követően elfogták a gyanúsítottat 2016. október 6-án és táskájában frissen vágott kábítószergyanús növényi részeket találtak. A férfi elismerte, hogy kábítószert termeszt és a rendőröknek megmutatta fertőszentmiklósi és hegykői ültetvényét. A két helyszínről a nyomozók összesen 233 tő növényt foglaltak le későbbi szakértői vizsgálatok céljából.

A rendőrök a termesztéssel megalapozottam gyanúsítható osztrák állampolgárt elfogták és előállították a megyei rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.

A Győri Járásbíróság 2016. október 8-án elrendelte R. Roland előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.