Előzetesben a gépjármű-tolvajok - videóval

2014. 04. 02., sze - 11:59
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatót tartott, amelyen autólopások elkövetőinek elfogásáról számoltak be.

Szekszárdon 2014. április 2-án 11 órakor sajtótájékoztatót tartott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Szabó Zoltán r. alezredes, bűnügyi osztályvezető arról számolt be, hogy hónapokon át tartó nyomozás eredményeként, 2014. március 27-én reggel a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége Dunakeszin elfogta azt a két férfit, akiket több rendbeli autólopással gyanúsítanak. S. Sándor 41 éves és L. Norbert 36 éves dunakeszi lakosokat nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, majd a bíróság az ügyészség indítványára előzetes letartóztatásba helyezte őket.

Az összehangolt rendőri intézkedésben együttműködött az Országos Rendőr-főkapitányság, továbbá a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a Szekszárdi- és a Dunakeszi Rendőrkapitányság állománya is. A nyomozás jelenleg is folyamatban van, melynek során a rendőrök országos szinten közel 50 bűncselekménnyel kapcsolatban vizsgálják a két férfi érintettségét. A két éven át tartó autólopás-sorozatban az elkövetők 90 százalékban Peugeot modelleket tulajdonítottak el, a többi esetben pedig Fiat – illetve Suzuki típusú gépjárműveket loptak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

80 elfogás

Egy férfi a tűzhely mögé bújt a rendőrök elől, őt is megtalálták – pedig nem is körözték. Célkörözési akciókat tartottak Budapesten.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.