Előzetesbe került

2015. 12. 26., szo - 06:54
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 43 éves nő egy 92 éves ceglédi férfi pénzét lopta el.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 43 éves hévízi asszony ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. május 30-án a délelőtti órákban - a nyitott kapun keresztül - bement egy ceglédi családi házba és az egyik szobában lévő szekrényből készpénzt és ékszereket tulajdonított el. A lopással a nő a 92 éves sértettnek több mint 2 millió forint kárt okozott.

A feljelentést követően a ceglédi nyomozók adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki, melynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt. A 43 éves asszony felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményére, ezért a nyomozó hatóság 2015. augusztus 25-én elrendelte a körözését. A gyanúsítottat a Veszprém megyei rendőrök 2015. december 23-án Hajmáskéren fogták el, majd a ceglédi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

Az illetékes bíróság 2015. december 25-én elrendelte az asszony előzetes letartóztatását. Ellene a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.