Előzetes letartóztatásban

2015. 08. 14., p - 12:57
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a ludasi férfi ellen.

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, a 48 éves férfi a gyanú szerint 2015. augusztus 11-én 15 óra 30 perc körüli időben egy ludasi házban szóváltásba keveredett lakótársával, akit egy késsel, két alkalommal mellkason szúrt. A sértett a bántalmazás következtében - az elsődleges orvosi vélemény alapján - életveszélyes sérülést szenvedett.

A ludasi férfit a gyöngyösi járőrök a helyszínen elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, majd a nyomozók kihallgatták.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya Cs.L.-t őrizetbe vette, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését, melyet az illetékes bíróság 2015. augusztus 14-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.