Ellopta, összetörte

2016. 08. 30., k - 13:09
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult a büntetőeljárás.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. László, orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Lászlóné ellen.

 

A 45 éves férfi a gyanú szerint 2015 nyara és ősze között Szabadszállás egyik üzemen kívüli cégéhez betört és onnan több alkalommal  - közel 1,5 millió forint értékben - többek között ipari varrógépeket, villanymotorokat, ipari gőzvasalót, satut, gáztűzhelyet és villanyradiátort lopott el.

 

Ezt követően a gyanúsított a varrógépeket illetve a villanymotorokat saját házának udvarán összetörte, majd az abból származó fémhulladékot 39 éves társa értékesítette.

 

A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kunszentmiklósi Járási Ügyészségnek küldték meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.