Elfogták az Oktogon környéki drogkereskedőt

2015. 03. 10., k - 09:47
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Naponta több üzletet is lebonyolított.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást G.L. 26 éves marokkói és T.H.H. 25 éves szír állampolgár ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két gyanúsított egy Budapest V. kerületi lakásban, valamint az Oktogon környékén terjesztett kábítószert. Elfogásukra 2015. március 6-án került sor.

A beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozók házkutatást tartottak a marokkói férfi Budapest V., Balaton utcai lakásában, amelynek során összesen 904 gramm marihuánát, kábítószer-tartalmú tablettákat, különböző méretű kristályos anyagot, digitális mérleget, kábítószer adagolására és csomagolására alkalmas fóliát és nylon tasakokat, valamint nagy mennyiségű készpénzt találtak és foglaltak le.

A nyomozók G.L.-t őrizetbe vették, míg szír társa szabadlábon védekezhet. Az ügyben további három férfi ellen kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szintén eljárás indult.

Az öt gyanúsítottal szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytatja le. A rendőrség előterjesztést tett a marokkói gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2015. március 9-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.