Elfogták, aki strandon lopott

2016. 07. 26., k - 10:57
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszaújvárosi strand személyzete is segített a rendőröknek, hogy azonosítsák, majd elfogják azt a férfit, aki szlovák turistáktól több mint 400 000 forintot lopott.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság A. Tibor 18 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított 2016. július 25-én 16 óra körül a tiszaújvárosi strand területén eltulajdonított egy őrizetlenül hagyott táskát, amiben majd 400 000 forint készpénz (forint, euró), karóra, mobiltelefon, iratok voltak.

 

A sértettek bejelentését követően a rendőrök munkáját a strand személyzete is hatékonyan támogatta, így mintegy öt órán belül azonosították, lakásán elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert. A terhelt beismerő vallomást tett.

 

A fiatal férfinél tartott házkutatáson a rendőrök hiánytalanul megtalálták az ellopott értékeket, amit visszaadtak jogos tulajdonosaiknak. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.