Elfogták a nagyecsedi betörés gyanúsítottait

2014. 11. 01., szo - 08:13
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lefoglalt milliók.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást Sz. Ferenc 40 éves nyírcsászári és M. László 22 éves hodászi lakosok ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2014. október 26-án tört be egy nagyecsedi családi házba, ahonnan nagy összegű készpénzt tulajdonítottak el.

A mátészalkai nyomozók október 28-án fogták el a két feltételezett elkövetőt. A házkutatások során az eltulajdonított pénz egy részét már megtalálták és lefoglalták. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a betörés során a tettestársak devizát is tulajdonítottak el, amit azóta forintra váltottak. A rendőrség Sz. Ferencet bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit az illetékes ügyészség indítványára a bíróság helybenhagyott. A fiatalabb gyanúsított szabadlábon védekezhet.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.