Elfogták a dohánybolti rablót

2016. 09. 14., sze - 04:24
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfi közel fél év alatt négy dohányboltot rabolt ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya eljárást folytat rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt Gy. Gábor 31 éves budapesti lakos ellen, aki 2016 márciusa és szeptembere között összesen négy alkalommal rabolt ki dohányboltokat.

A férfi Budapest XXI. és XXII. kerületében ment be dohányboltokba, ahol fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette és a bevétel átadására szólította fel az eladókat. A bolt alkalmazottjai ennek mind a négyszer eleget tettek, és átadták a készpénzt. Személyi sérülés a bűncselekmények elkövetésekor egyik esetben sem történt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztályának munkatársai a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóságával együttműködve 2016. szeptember 13-án 4 óra 55 perckor Budapest XXI. kerületében elfogták a férfit, akit öt elfogatóparancs alapján kerestek. Gyanúsítotti kihallgatását követően Gy. Gábort a rendőrök a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, ahol megkezdte jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.