Elfogták

2013. 12. 22., v - 09:20
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók 8 órán belül elfogták a gyanúsítottat.

Vámospércsen egy családi házban 2013. december 21-én délben holtan találtak egy 56 éves helyi férfit, akinek halálát a helyszíni szemle alapján idegenkezűség okozta.

A rendőrök rövid időn belül elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 58 éves K. Jánost, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak, őrizetbe vettek és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottal szemben emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.