Életveszélyesen bántalmazta a feleségét a fővárosban

2016. 09. 26., h - 12:13
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A szír állampolgárságú férfi a súlyosan sérült asszonyt elvitte anyósához, majd ismeretlen helyre távozott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya eljárást folytat életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 39 éves, tartózkodási engedéllyel Magyarországon élő szír állampolgárságú férfi ellen.

A férfi 2016. szeptember 17-én a késő délutáni órákban féltékenység miatt egy Budapest II. kerületi bevásárlóközpontban összeszólalkozott a feleségével, majd később a Budapest XI. kerületi lakásukban többször bántalmazta a 33 éves nőt, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. Ezt követően a sérült asszonyt és közös gyermeküket elvitte Kőbányán élő anyósához, majd ismeretlen helyre távozott.

A rendőrök 2016. szeptember 18-án elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen, aki hat nap bujkálás után feladta magát a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Az életvédelmi nyomozók a férfit gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását, amelyet az illetékes bíróság 2016. szeptember 25-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.