Életveszélyes sérüléseket okozott

2016. 07. 22., p - 07:01
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók elfogták a tatai férfit.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indított büntetőeljárást a 17 éves tatai lakos ellen.

 

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. július 20-án 23 óra 15 perckor érkezett bejelentés a tatabányai kórházból, hogy a mentőszolgálat munkatársai egy életveszélyes sérüléssel, koponyatöréssel vittek ellátásra egy 23 éves tatabányai lakost.

A nyomozók megállapították, hogy a sértett az esti órákban baráti társaságával tartózkodott egy tatai ingatlanban. A fiatalok számítógépes játékokkal szórakoztak és iszogattak, majd heves szóváltás alakult ki két férfi között.

A sértett egy fiatalkorúval vitatkozott, majd a házat elhagyva közösen a tatai vasútállomás irányába indultak. Útközben ismételten összetűzésbe keveredtek és többször megütötték egymást, majd a földre kerülve folytatták a verekedést. A fiatalabb férfi társa fölé került és fojtogatta. Ismerőseik szétválasztották a feleket és kísérelték megnyugtatni, azonban a gyanúsított a táskájáért lehajoló sértettet egy alkalommal fejbe rúgta, melynek következtében ő elesett, fejét az aszfaltozott útba verte, eszméletét elvesztette.

A nyomozók a tettest elfogták, gyanúsítottként kihallgatták és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.