Életveszélyes bántalmazás Szamossályiban

2016. 05. 28., szo - 07:40
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a feltételezett tettest néhány órán belül elfogták és őrizetbe vették.

Zajt hallott a lakásában, erre ébredt 2016. május 27-én este egy 69 éves férfi Szamossályiban. Szétnézett a házában, amikor az egyik szobában megbújva észrevette a szomszédját. A sértett kérdőre vonta a 18 éves férfit, hogy miért tartózkodik a lakásában, aki egy kalapáccsal fejen ütötte, majd az eltulajdonítani kívánt tárgyakat hátrahagyva elmenekült a helyszínről. A fehérgyarmati rendőrök a bejelentést követően a feltételezett tettest néhány órán belül elfogták és a rendőrkapitányságra előállították. A megyei főkapitányság nyomozói T. Miklóst gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerő vallomást tett. A férfi kihallgatása során még egy korábbi szamossályi betörési kísérletéről is beszámolt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a gyanúsítottat életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanújával őrizetbe vette.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.