Életveszélyes bántalmazás

2016. 07. 28., cs - 04:38
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A karcagi rendőrök pár órán belül elfogták a kenderesi férfit, aki életveszélyesen bántalmazta ismerősét.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy kenderesi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 23 éves férfi 2016. július 27-én 14 óra körüli időben Kenderes egyik utcájában előzetes szóváltást követően bántalmazta egy ismerősét, ököllel többször bordatájékon ütötte. A 26 éves sérült otthonába érve hastáji fájdalmat érzett, ezért édesanyja értesítette a mentőszolgálatot és a rendőrséget. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a sértett a bántalmazás következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A bejelentést követően a helyi rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, mely eredményeként azonosították, felkutatták és a Kisújszállási Rendőrőrsre előállították a bántalmazó fiatalt. A jogsértőt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tesznek az előzetes letartóztatás indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.