Éjszakánként telefonon zaklatta

2013. 12. 08., v - 08:04
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A telefonba nyöszörögve zaklatta éjszakánként nő ismerősét egy férfi. Az ügyben a nyomozást vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség.

Rendszerint éjféltájban kapott telefonhívásokat egy Tolna megyei községben élő nő, körülbelül egy éven keresztül, havonta több alkalommal. Az asszony 2013. februárjában tett bejelentést a rendőrségen, miután a hívások megszaporodtak. Elmondása szerint a telefonban mindig egy férfi hangot hallott, olyan volt, mintha valaki szexuális aktus közben nyöszörögne.
A sértett elmondta, hogy korábban megismerkedett egy férfivel, akivel hamarosan szakítottak. A telefonhívások ezután kezdődtek el.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság által zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozás során kiderült, hogy a hívásokat a nő korábbi barátja kezdeményezte. A 39 éves dusnoki férfi elismerte, hogy ő hívogatta az asszonyt, de elmondása szerint nem akart semmi rosszat, csak beszélgetni, hallani a nő hangját. A gyanúsítás miatt panaszt tett, amit az ügyészség elutasított.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság 2013. december 4-én zárta le a nyomozást. A nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Szekszárdi Járási Ügyészségnek.
 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.