Egymásnak estek az utcán

2013. 07. 25., cs - 14:31
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség elfogta azt a három férfit és két nőt, akik Nagycserkesz belterületén az utcán veszekedtek, majd egymásnak estek és verekedtek.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást B. Mónika 33 éves és B. Mihály 45 éves nyírteleki, valamint B. Viktor Károly 30 éves, B. László Norbert 32 éves és B. Beáta Katalin 34 éves nagycserkeszi lakosok ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi 2013. július 24-én délelőtt Nagycserkesz belterületén összeveszett, ketten közülük harmadik társuk személygépkocsiját karddal és bottal ütötte, majd egymást bántalmazták. Időközben a két nő között is szóváltás alakult ki és ők is egymásnak estek. A rendőrök a garázda társaság tagjait elfogták és a rendőrkapitányságra előállították.

 

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az öt garázda személy ellen felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást melynek során a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.