Egy érdi gyorsétteremben rabolt

2015. 03. 19., cs - 11:50
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásba került a 24 éves gyanúsított.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya F. Tibor 24 éves érdi tartózkodási helyű férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 24 éves gyanúsított 2015. március 15-én 20 óra 45 perc körüli időben ment oda egy érdi gyorsétteremben a fiatalkorú sértetthez, akitől az előtte lévő ételt megpróbálta elvenni. Mivel a fiatal fiú ezt nem engedte meg, a gyanúsított azzal fenyegette, hogy levágja a fejét. A fenyegetés nyomatékosítása érdekében F. Tibor megmutatta a sértettnek a kezében tartott kést, majd az asztalon lévő étel egy részét magához vette és távozott a helyszínről.

A bejelentést követően a nyomozók megkezdték az adatgyűjtést és a tanúk kihallgatását, melynek eredményeként azonosították, majd 2015. március 16-án – érdi tartózkodási helyén - elfogták a 24 éves férfit.

F. Tibort előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették.  Az illetékes bíróság 2015. március 19-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Ellene a további eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.