Droglabort üzemeltetett

2015. 07. 27., h - 10:32
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A férfit európai elfogatóparancs alapján az angol hatóságok fogták el.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kábítószerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 45 éves brit állampolgár ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított társaival 2010. második felétől 2012 márciusáig az általa bérelt Budapest IV. kerületben található telephelyen Kínából rendelt alapanyagokból készíttetett új pszichoaktív és JWH-112 drogot, amelyeket főként az Amerikai Egyesült Államokba, valamint Ausztráliába postai úton értékesített.

 

A gyanú szerint a csoport tagjai által előállított és eladott kábítószer meghaladta a 45 kilogrammot, amelynek kiskereskedelmi értéke a feketepiacon meghaladta a 300 millió forintot.

 

A céget 2012 márciusában Spanyolországba költöztették, a fővárosi labort felszámolták, azonban a nyomozók akkor elfogták a gyanúsított „magyarországi helytartóját” egy 28 éves román állampolgárt. A férfi gyanúsítottkénti kihallgatása során elmondta, hogy a 45 éves Angliában tartózkodó főnöke intézte az anyagbeszerzést és a kikeverendő készítmények összetételét, továbbá ő utasította társait a termékek előállítására és a postai kézbesítésére.

 

A brit férfi ellen európai elfogatóparancsot adott ki a magyar hatóság. A gyanúsítottat 2015. július 8-án elfogták az angol hatóságok, majd 2015. július 23-án átadták a nyomozóknak.

 

Vele szemben a további eljárást – házi őrizete mellett – a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.