Csecsemőhalál – véget ért a nyomozás

2014. 04. 16., sze - 15:18
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a fiatal férfi ellen folytatott nyomozást, aki Kaposváron egy néhány hónapos kisgyermek halálát okozta.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy kaposvári lakos ellen.

Ahogy azt korábban közöltük, 2013. november 27-én az esti órákban kórházba szállítottak egy csecsemőt, akit - az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján -  olyan súlyosan bántalmaztak, hogy életét vesztette. A rendőrség haladéktalanul megkezdte a helyszíni szemlét, adatgyűjtést és a tanúkihallgatásokat az elkövető azonosítása és elfogása érdekében. Az eljárás során a nyomozók látókörébe került egy 22 éves kaposvári férfi, aki megalapozottan gyanúsítható volt a bűncselekmény elkövetésével. K. Z. M-t a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek előzetes letartóztatására, melyet a Kaposvári Járásbíróság 2013. november 30-án elrendelt.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság az eljárást 2014. április 16-án befejezte és a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Somogy Megyei Főügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Delon: a pokol szélétől a rendőrségig

Delon megjárta a poklot. Kidobták, súlyos beteg lett, majd egy autó is elütötte. De hála a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítványnak és ideiglenes gazdájának, aki gondjaiba vette, nemcsak hogy túlélte, de már a rendőrség állományát erősíti a német juhász–malinois keverék.

 

Beérett

Pár hónapba beletelt, de végül siker koronázta a nyomozást, amit egy rablás miatt folytattak szigetszentmiklósi kollégáink. Az elkövetők rendőrkézen, azóta mindketten letartóztatásban.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.