Buszsofőrt bántalmazott

2016. 03. 24., cs - 09:34
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök rövid időn belül elfogták a 26 éves férfit.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást N. János 26 éves salgótarjáni lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2016. március 23-án 7 óra 25 perckor az egyik salgótarjáni menetrend szerint közlekedő autóbuszon ismerősével kiabált, hangoskodott. A busz vezetője a járművet megállította, a férfit cselekménye befejezésére szólította fel. Ezt követően N. János a sofőrt a torkánál megragadta, fojtogatni kezdte és egy alkalommal, ököllel az arcán megütötte.  

A 26 éves férfi a cselekményét követően a buszról leszállt és a helyszínről sietve távozott. A bejelentést követően a rendőrök N. Jánost elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Amikor már csak egy konzolod marad…

A Mátrix Projekt keretében göngyölítettek fel egy sorozatcsalást a sárvári rendőrök, és vádemelést javasolnak egy Heves vármegyei férfival szemben.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.