Büntetőeljárás egy haláleset kapcsán

2013. 10. 07., h - 09:39
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kórházba szállítása után életét vesztette egy 18 éves lány, aki a rosszulléte előtt olyan társaságban szórakozott, ahol a gyanú szerint kábító vagy bódító hatású szert fogyaszthattak.

Az Orosházi Kórházba 2013. október 5-én az esti órákban beszállítottak egy 18 éves szarvasi nőt, aki pár órával később, éjfél körül elhunyt. Orvosi ellátása során felmerült a lehetősége annak, hogy a rosszullétét megelőzően valamilyen kábító vagy bódító hatású szert fogyasztott. Miután a kórház értesítette a halálesetről a rendőrséget, a Szarvasi Rendőrkapitányság soron kívül megkezdte a történtek körülményeinek vizsgálatát. Ennek során kiderült, hogy az elhunyt fiatal 2013. október 4-én este baráti társaságával szórakozott Békéscsabán. A nyomozás eddigi adatai szerint ezen az összejövetelen többen fogyaszthattak valamilyen kábító vagy bódító hatású szert. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei 2013. október 6-án gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek egy férfit, aki a jelenlegi információk szerint ilyen anyagot adott át a társaságnak. A 46 éves békéscsabai Sz. Zoltán ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Az ügyben a Békéscsabai Rendőrkapitányság folytat nyomozást, melynek során szakértőkkel vizsgálják, van-e összefüggés a haláleset, illetve a kábító vagy bódító hatású szer fogyasztása között.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!