Börtönajtón kopogtatott, fogdába jutott

2014. 06. 26., cs - 14:02
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy miskolci börtön ajtaján dörömbölő és oda bebocsátását követelő garázda férfit állítottak elő.

Telefonos bejelentés alapján mentek a rendőrök a Miskolc, Fazekas utcán lévő büntetés-végrehajtási intézet elé intézkedni 2014. június 25-én 20 óra 30 perckor, mivel egy férfi a börtön bejárati ajtóját ütlegelte kézzel.

A kiérkező járőrök kérdőre vonták a szemmel láthatóan erősen ittas állapotban lévő férfit, aki elmondta, hogy korábban már be kellett volna vonulnia egy ügyből kifolyólag a rá kiszabott szabadságvesztés büntetés letöltésének megkezdésére, de azt elmulasztotta és ennek ő most akar eleget tenni.

A rendőrök közölték vele, hogy jelenlegi állapotában a börtön nem fogadja be és később kell jelentkeznie.

A garázda az elmondottakat nem vette tudomásul, hanem cselekményét továbbfolytatta, így a 33 éves F. István arnóti lakost a járőrök a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították, ahol garázdaság szabálysértés elkövetése miatt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.