Bordélyházként működött a belvárosi masszázsszalon

2015. 07. 15., sze - 10:21
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök tetten érték a szalonban dolgozó lányokat és elfogták az üzemeltetőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat V. Attila 41 éves dunaújvárosi lakossal szemben prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015-ben egy Budapest V., Váci utcai masszázsszalonban rendszeres haszonszerzés céljából helyiséget biztosított az ott dolgozó prostitúciós tevékenységet folytató nők számára. A rendőrök 2015. július 10-én tetten érték a szalon alkalmazottait, hét nőt és két külföldi állampolgárt előállítottak a kerületi rendőrkapitányságra. A rendőri akció során – a folyamatban lévő intézkedésről mit sem tudva – megérkezett a szalont üzemeltető V. Attila is, akit a rendőrök szintén előállítottak, majd őrizetbe is vettek.
A férfival szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyúttal előterjesztést tett az előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2015. július 13-án elrendelt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.