Bordélyházat üzemeltettek

2013. 12. 21., szo - 11:12
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe került a bordélyházat üzemeltető kecskeméti férfi és nő.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya korábban üzletszerű kéjelgés elősegítése bűntett elkövetésének gyanúja miatt elrendelt nyomozás során, őrizetbe vette B. Ferenc 60 éves és társát M. Ildikó 44 éves kecskeméti lakosokat.

A férfi és a nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. szeptember 8-tól kezdődően, egy kecskeméti családi házban bordélyházat üzemeltettek, ahol az ott prostitúciós tevékenységet folytató hat nőtől, a bevételeik felét elkérték, ezáltal kitartatták magukat.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.