Biztonsági kamerán a szegedi egyetemi szatír

2015. 02. 12., cs - 09:50
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kettő szeméremsértőt elfogtak, egyet még keresnek a szegedi rendőrök.

A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei P. Richárdot az ellene kiadott személykörözés alapján fogták el 2015. február 11-én 22 óra 25 perckor a szegedi Tisza parton egy általa felépített kunyhóban. A szegedi nyomozók azzal gyanúsítják a 27 éves férfit, hogy 2014. október 29-én a Holló utcában, 2014. december 24-én a Kálvária téren mutogatta magát szeméremsértő módon. A megalapozott gyanú szerint P. Richárd 2014. november 1-én 1 óra 30 perc körüli időben Szegeden a Margaréta és a Sárosi utcák sarkán lévő erdős részen lefogott egy nőt, őt a fák közé behúzta, majd megpróbálta megerőszakolni. A sértettnek viszont sikerült kiszabadulnia és elmenekülni a gyanúsított szorításából.

A Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya P. Richárdot 2 rendbeli szeméremsértés vétségének és 1 rendbeli szexuális erőszak bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Lakossági bejelentés alapján a helyszínen elfogták a Szegedi Rendőrkapitányság Belvárosi Rendőrőrsének körzeti megbízottai azt a 60 éves férfit, aki 2015. február 10-én 13 óra 30 perckor a szegedi Bécsi körúton mutogatta magát szeméremsértő módon. Ellene szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Még keresi a Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 06010/683/2015.bü. számon azt a férfit, aki a feljelentés szerint 2015. február 5-én egy szegedi egyetemi épületben végzett önkielégítést. Róla az egyetemen elhelyezett biztonsági kamera felvételt készített. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, hívja a 112-es segélyhívót, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú 0680-555-111-es számán (ingyenesen hívható hétfőtől csütörtökön 8-16 óra között és pénteken 8-13 óra között).


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.