Bicskei drogterjesztő család rács mögött - videóval

2013. 10. 15., k - 13:42
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyerekeknek árulták a kábító hatású anyagot, elfogták őket. A három gyanúsított közül kettő előzetes letartóztatásban van, a harmadik házi őrizetben.

A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat egy bicskei család ellen. Anyát, fiát, illetve egy rokonukat a bicskei nyomozók azzal gyanúsítják, hogy hónapokon keresztül árultak kábító hatású anyagokat több, mint egy tucat gyermek és fiatalkorú tinédzsernek.

 

A bicskei rendőrökhöz több jelzés érkezett arról, hogy fiatalok „Pot pouri” nevű kábító hatású anyagokat fogyasztanak, amiket egy bicskei családtól szereznek be.

A bejelentéseket követően a nyomozók széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során megállapították, hogy a család Bicskén, illetve annak környékén – Tinnyén, Etyeken, Zsámbékon és Csákváron – is terjeszt drogot. A zöld növényi törmelékeket többségében gyerekeknek árulták, akik cigarettapapírba sodorva szívták azt el. Volt arra is példa, hogy a tinédzserek ettől rosszul lettek, és orvosi ellátásra szorultak.

A beszerzett információk alapján a család postai úton szerezte be ezeket az anyagokat, amiket tovább értékesítve, ezzel naponta kb. 60 – 100 ezer forint közötti összegeket keresett.  

 

A bicskei nyomozók a családtagokat egyszerre fogták el 2013. október 11-én délután. Mindegyikük lakásán házkutatást tartottak, melynek során különböző növényi törmelékeket, cigarettapapírt, simítózáras műanyag tasakokat, pipákat, mobiltelefonokat és több százezer forintot foglaltak le.

 

Az ügyben vegyészszakértőt rendeltek ki. Az előzetes szakvélemények alapján a családnál talált növényi törmelékek új pszichoaktív anyagnak minősülnek.   

 

V. Sánorné 53 éves, fia V. Attila 28 éves és rokonuk V. István 41 éves bicskei lakosokat előállításukat követően a Bicskei Rendőrkapitányságon új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Ezt követően bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Bírósági meghallgatásukra 2013. október 13-án került sor, melynek során a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte anya és fia előzetes letartóztatását, míg rokonukat házi őrizetbe helyezte.    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.